Utólagos alapozás

Azokban az esetekben, amikor például a meglévő építmény alapozásának megerősítése vagy annak módosítása a cél, utólagos alapozás elvégzése válhat szükségessé.

Ez az építészeti eljárás általában akkor kerül megvalósításra, amikor nem bizonyul megfelelőnek az eredeti alapozás, mert az az építmény stabilitásának fenntartására nem alkalmas, mint például egy esetleges talajsüllyedés vagy egyéb talajmozgások (erózió, vízszintváltozás stb.) következtében beállt változás. Utólagos alapozás válhat szükségessé abban az esetben is, ha például az eredeti alapozás szakszerűtlen módon került megtervezésre és/vagy kivitelezésre.

Minden utólagos alapozást egy komoly talajvizsgálatnak kell megelőznie. A mérési adatokat a mérnök szakemberek rögzítik és kiértékelik, majd ezt követően megállapítják, hogy melyik kivitelezési megoldás a legmegfelelőbb az adott projektnél a kívánt cél elérése érdekében. Egyes esetekben szükséges lehet engedélyek beszerzésére is, melyet szintén rábízhatunk a szakemberekre, akik ismerik a kötelezően alkalmazandó helyi építési szabályokat és előírásokat.

Minden utólagos alapozás más és más okból kerülhet megvalósításra, ezért azok kivitelezése is különböző módokon mehet végbe. Nem is beszélve az utólagos alapozás során alkalmazott speciális eszközökről, gépekről. A komplex mérnöki feladatot igénylő, utólagos alapozás során alkalmazott anyagok típusát illetően is a leghatékonyabbat kell kiválasztani. Természetesen a kivitelezéshez szükséges anyagmennyiséget is az adott projekthez kell igazítani. A komoly szakértelmet követelő utólagos alapozás megkezdése előtt azt is meg kell állapítani, hogy az adott munkát mennyi idő alatt lehet elvégezni, hiszen az épületben lakók, illetve az épületet használók számára is fontos tudni, hogy mennyi időn keresztül kell alkalmazkodniuk a kivitelezők munkavégzéséhez.

Az utólagos alapozás különböző módozatait attól függően választják meg a szakemberek, hogy milyenek a talajviszonyok, mik az építmény jellemzői, valamint milyenek a környezeti tényezők. Például a mélyalapozáskor a cölöpök, illetve a cölöpfúrás alkalmazása a jellemző. Ilyen esetekben a cél az építmény talajszint alatti, mélyen lévő problémáinak orvosolása. Hatékony módszer ez azokban az esetekben, amikor a talaj felszíni rétegei nem képesek megtartani az építményt, vagyis instabil a talaj. Ez a módszer elősegíti az egyenletesebb teherelosztást a mélyebb, egyúttal stabilabb talajrétegeken. Azokban az esetekben, amikor a meglévő beton állapota, illetve minősége a kifogásolható, az alapbeton megerősítését, illetve annak cseréjét szokták általában véve alkalmazni. Ilyenkor az alapbetonon repedések találhatóak, illetve korrodálás nyomai láthatóak, melyek alkalmatlanná teszik a meglévő alapot a teher megtartására. Ennek hatékony orvosolására alkalmas az alap megerősítése, illetve annak a cseréje.

Az utólagos alalapozás veszélyt jelent az épület szerkeztére, statikájára, másodsorban nagyon sok időt vesz igénybe, ezért használjuk az előzőkben említett injektálást.

Már több szó is esett az injektálásról, mely szintén egy talajstabilizációt elősegítő építészeti eljárás. Az injektálással elérhető a nedves vagy laza talaj által fellépő instabilitás, vagy az építmény süllyedésének megakadályozása. A talajba fecskendezett megfelelő injektáló anyag alkalmazásával megerősítik, stabilizálják az építmény alapját.

A meglévő építmények utólagos alapozása hosszú távú megoldást jelent az építmények stabilitásának fenntartására.

A szakszerűen elvégzett utólagos alapozás az Ön házát is megóvja az instabilitástól.

Utólagos alapozás árak

Az utólagos alapozás árak sok tényezőtől függnek, azok költségei is változóak. Az utólagos alapozás árak befolyásoló tényezői például, hogy mekkora az építmény, milyen az alapozás típusa, milyenek a talajviszonyok, milyen építési költségekkel számolni az adott területen. Egy beható felmérésre mindenképpen szükség van, a költségbecslésre csak ezt követően kerülhet sor.

Vizsgáljuk meg közelebbről is, mi minden szükséges az utólagos alapozás árak kialakításához. Mint említettük, a legelső lépés a beható vizsgálat, melynek során a mérnök szakember elvégzi a talaj teljes körű vizsgálatát. Ekkor megállapítást nyer, hogy milyen a talaj összetétele, illetve milyen tulajdonságokkal rendelkezik, azok milyen mértékben járulnak hozzá az építmény süllyedéséhez. Ezek egytől egyig mind szükségesek ahhoz, hogy diagnosztizálni lehessen az építmény állapotát, valamint ahhoz is elengedhetetlen adatként szolgálnak, hogy ki lehessen dolgozni a legmegfelelőbb megoldást a fennálló problémák orvosolására. A stabilitás elérése érdekében szükséges lehet az építmény alapjának megerősítése. Azonban az alap utólagos megerősítésének különböző módozati léteznek, melyek közül a mérnök szakemberek választják ki a lehető legjobb megoldást. Ez minden esetben az adott projekthez van igazítva és ezt az elérendő cél is meghatározza. Nem elegendő azonban az optimális technika meghatározása, ki kell választani a megvalósításhoz szükséges leginkább megfelelő anyagot, valamint a kivitelezéshez szükséges anyagmennyiséget is. A kívánt cél elérése érdekében hatékony eszközök, gépek használatára is szükség van. Az utólagos alapozás ár függvénye az is, hogy mennyi ideig kell rendelkezésre állniuk a speciális eszközöknek, gépeknek az adott munkafolyamat elvégzéséhez. Az utólagos alapozás ár attól is függ, hogy a kivitelezést végző szakembereknek hány munkaórát kell ráfordítaniuk a feladat elvégzésére. Nem utolsó sorban a szakembereknek gondot kell fordítaniuk arra is, hogy jól ütemezzék a munkát. Amennyiben Ön is az utólagos alapozás, megerősítés mellett dönt, vegye fel a kapcsolatot tapasztalattal rendelkező, megbízható szakemberrel. Tanácsos több árajánlat bekérése, mivel az utólagos alapozás árak a kivitelező csapat munkadíjától is függhetnek, sőt az árakban területenként is eltérések mutatkozhatnak.

Kérjen személyre
szabott ajánlatot!

Referenciáink

Referencia projektek és szolgáltatásaink bemutatása.

Gyakori kérdések

Sok év munka és tapasztalat alapján összegyújtöttük és megválaszoltuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket!

Az összegyújtőtt információk segíthetnek ugyan a tájékozódásban, de kérjük kedves érdeklődőinket, hogy vegyék figyelembe, hogy minden eset egyedi, ezért minden alkalommal szükséges a helyszíni felmérés és egyedi tervezet és árajánlat elkészítése.

Amennyiben egy vályogházat szükséges utólag alapozni, igen komoly odafigyelést és kellő körültekintést, nem utolsó sorban pedig szakmai felkészültséget kíván a mérnök szakemberektől. Vannak olyan vályogházak, amelyek nem rendelkeznek talajszint alatti alappal, így közvetlenül érintkeznek a talajjal. Egy esetleges süllyedés vagy instabilitás esetében azonban megfelelő megoldást jelenthet a vályogház utólagos alapozása. Természetesen ez esetben is feltétlenül szükség van a mindenre kiterjedő talajvizsgálatok elvégzésére. Pontosan ki kell elemezni a vizsgálat során begyűjtött adatokat, csak így lehetséges megállapítani, hogy az utólagos alapozás melyik módozata felel meg az adott építmény esetében a kívánt cél eléréséhez. Azt is meg kell határozni, hogy a stabil talajrétegekig milyen mélyre kell eljutni. A vályogház utólagos alapozása komplex feladat, melyet úgy kell megoldani, hogy az építmény közben ne károsodjon. Ehhez pontos terveket kell készítenie a szakembernek, meg kell határoznia, hogy az alapozás melyik módozatát kell alkalmazni, milyen anyagokat, speciális gépeket, eszközöket szükséges hozzá felhasználni. Ez esetben is előfordulhat, hogy engedélyeket is be kell szerezni, melyeket a szakemberek bonyolítanak. Ők ismerik a helyi építési szabályokat és előírásokat. A vályogház utólagos alapozása során gondolni kell rá, hogy a munkafolyamat befolyásolhatja az építmény használatát.

Amennyiben az Ön vályogházánál is utólagos alapozást, megerősítést kell végrehajtani, feltétlenül olyan szakemberre kell bíznia ezt a nagy elővigyázatosságot igénylő feladatot, aki a vályogház utólagos alapozása területén otthon van. Semmi esetre se kísérelje meg szakértelem nélkül házilag kivitelezni ezt a munkát, mert nagy eséllyel további problémák kialakulását idézheti elő.