Magyar projekt a Fenntartható Energia Európa Díj várományosai között

Idén 373 érvényes benyújtott pályázat közül a kilenc várományos közé egy magyar projektet is beválogattak. A végső győzteseket Miguel Arias Cañete, az éghajlat- és az energiapolitikáért felelős biztos, valamint Jerzy Buzek, az Európai Parlament ipari szakbizottságának elnöke fogja kihirdetni június 16-án, a Fenntartható Energia Európai Hetén Brüsszelben.

A MAPASZ iis, mint a Virtuális Erőmű program Szakmai Tanácsának tagja, izgatottan várja az eredményt. Drukkolunk!

 

A 2006-tól elindított kezdeményezés célja, hogy Európa szerte elismerje és felhívja a figyelmet a kimagasló fenntartható energia projektekre. A pályázat elősegíti a jó gyakorlatok elterjesztését, megismerését és minél szélesebb körű alkalmazhatóságát. A díjnak köszönhetõen a jelöltek és a nyertesek projektjei Európa szerte innovatív, vezetõ modellekként és gyakorlatként vállnak ismertté az érintett szakmai körökben, hiszen széles körû sajtónyilvánosságot kapnak az értékelés és a díjazás folyamán. A 2015. évi Fenntartható Energia Európa Díj versenyen az alábbi három kategóriában várták a pályázatokat:

– energiahatékonyság,

– megújuló energia,

– városok, közösségek és régiók.

Mind a 3 kategóriában 3 várományos projektet választott ki a bírálóbizottság. A magyar jelölt, a Virtuális Erőmű Program az Energiahatákonyság kategóriában jutott be a legjobb három közé. A Program célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzétegye a vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit. Kifejlesztés alatt áll és hamarosan a honlapra kerül az a számláló program, ahol a vállalati energia megtakarítások eredményei láthatóvá válnak. A Programnak köszönhetően így egyfelől létrejön egy tudásbázis, amely az energiaracionalizálást célul kitűző vállalkozásoknak adhat ötleteket, másrészt a VEP segít számszerűsíteni és összesíteni a már elért megtakarításokat, így az illetékes állami szervek számára hasznos információforrást jelent a vállalkozási szféra energiahatékonyságáról.

A várományosok listája kategóriák szerint:

Megújuló energia
– Országos Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Alap (Lengyelország)napkollektorok felszereléséhez nyújtott támogatás önálló háztartások és lakóközösségek számára.
– Energiatermelő és -elosztó Szövetkezet (UK): felelős szemléletű energiapiaci vállalkozás, amely alacsony szén-dioxid-kibocsátású, közösségi alapú energiát kínál a fogyasztóknak.
– Európai nők egy közös jövőért (Németország), Kapcsolj napenergiára! – Élvezd a kényelmet!: helyi kapacitásépítési program, amely a napenergia-alapú házi fűtési, melegvíz-szolgáltató és szigetelő rendszerek elterjedését segíti Kelet-Európa és a kaukázusi térség távoli, vidéki területein.

Energiahatékonyság
– Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. (Magyarország), Virtuális Erőmű Programvirtuális erőmű program, amelynek célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzétegye a programban résztvevő vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit.
– Ile-de-France régió Környezetvédelmi Központja (Franciaország), Energies POSIT’IF: meglévő lakóépületek energetikai korszerűsítésének útjában álló pénzügyi és bürokratikus akadályok felszámolásán fáradozó köz-magán társulás (PPP).
– Osztrák Energiaügynökség (Ausztria), ecoGator: okostelefon alkalmazás, amely beolvassa a különféle termékek uniós energiacímkéjét, majd kikalkulálja éves áramfogysztásukat, illetve annak euróban számított költségeit.

Városok, közösségek és régiók
– Apeldoorn község (Hollandia), Loenen Energy Neutral: energiasemleges település, melynek példája helyi és regionális szinten, sőt egész Észak-Nyugat Európában alkalmazható.
– Reggio Emilia település (Olaszország), BiciBus-PediBus program: önkéntes program, amely segít a gyermekeknek környezetbarát és biztonságos módon, előre kijelölt útvonalakon eljutni iskolájukba.
– Consell Comarcal d’Osona (Spanyolország), Desendolla’t projekt: az energiaforrások hatékony kihasználását segítő képzési program Spanyolország Osona járásának közoktatási intézményeiben.

Forrás