Létrejöttek a szakképzési centrumok

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírta a 2015. július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit.


Fotó: Dede Géza/NGM

Ezzel a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek. A munka azonnal megkezdődik: a tárcavezető mára állománygyűlést is összehívott.

A szakképző iskolai rendszer hatékony és eredményes működésének szükséges és elengedhetetlen feltétele, hogy a szakképző iskolák felelősséggel és motiváltsággal járó önállóságot élvezzenek. Az új rendszerben a szakképzési centrumok szakmai és gazdálkodási önállóságot, a szervezeti egységként működő iskoláik pedig részleges gazdálkodási önállóságot kapnak. Mindez nagyobb felelősséget jelent, ugyanakkor motivációs lehetőséget is ad a szakmai feladatok minél eredményesebb megvalósításához és folyamatos napi működéshez.

A szakképzési centrumok kialakítása során a tárca figyelembe vette a helyi földrajzi, gazdasági sajátosságokat, társadalmi helyzetet, a meglévő település-, és intézményszerkezetet, valamint a tanulói létszámot. Az érintett térség adottságaitól függően a centrumokba szervezés egyrészt területi, másrészt szakmai alapon valósul meg a hatékonyság, a megközelíthetőség és a kollégiumi elhelyezési lehetőségek szerint. A korábbi gyakorlattal ellentétben a szakképzési centrum összes iskolája azonos feltételekkel működik majd.

Az intézkedés a szakképzési intézményrendszer hatékonyabb, összehangoltabb működésének elősegítése mellett szorosabbá teszi az intézmények közötti kapcsolatot is, továbbá gyorsabb és rugalmasabb reagálási lehetőséget biztosít a gazdasági igények változására.

Forrás: NGM

Teljes az információhiány a szakképzési centrumok létrehozásával kapcsolatban.

Szerdán háromszáz szakképző iskolát vesz át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a nemzetgazdasági tárca, de a Magyar Nemzet szerint az érintett intézményeket még arról sem tájékoztatták, hogy a jövőben kinek a vezetésével működnek majd. Az érdekképviseletekkel is csak jövő szerdán egyeztet a minisztérium háttérintézménye. A szakképzésért felelős miniszter megyénként legfeljebb három, a fővárosban legfeljebb tíz központot hozhat létre. A Magyar Nemzet úgy tudja, Budapesten valószínűleg öt centrum lesz.

Forrás: mno

Holnaptól működnie kéne 44 szakképzési centrumnak

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírta a július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit, ezáltal a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek – közölte az NGM kedden.

A közlemény szerint a szakképzési centrumok kialakítása során a tárca figyelembe vette a földrajzi és gazdasági sajátosságokat, a társadalmi helyzetet, a meglévő település-, és intézményszerkezetet, valamint a tanulói létszámot. A korábbi gyakorlattal ellentétben a szakképzési centrum összes iskolája azonos feltételekkel működik majd – tették hozzá.

Az minisztérium közleményében úgy fogalmazott, hogy az intézkedés a szakképzési intézményrendszer hatékonyabb, összehangoltabb működésének elősegítése mellett biztosítja majd a gyorsabb és rugalmasabb reagálási lehetőséget a gazdasági igények változására is. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az új rendszerben a szakképzési centrumok szakmai és gazdálkodási önállóságot, a szervezeti egységként működő iskoláik pedig részleges gazdálkodási önállóságot kapnak.

Az NGM korábban közölte, hogy a kormány döntése alapján 2015. július 1-től mintegy 300, 2016. július 1-től pedig további 50 oktatási intézmény kerül majd a gazdasági tárca fenntartásába.