Év Tetője 2015. pályázat

Az Év Tetője pályázat hagyományosan a legnagyobb seregszemléje a tetőfedő, bádogos, szigetelő szakmának. Az idei évben különös jelentőségű a pályázat, hiszen az IFD (Nemzetközi Tetőfedő Szövetség) által korábban kiírt, kétévente megrendezésre kerülő pályázaton most két kiemelkedő munka is díjnyertes lett – a hazai szakma sikerét öregbíti.

Az immár hagyományosan kiemelkedő jelentőségű seregszemléje a magastetős, tetőfedó, bádogos, szigetelő szakmának az Év Tetője pályázat.

Az ÉMSZ (Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége) országos, nyilvános névaláírásos pályázatot hirdet több mint egy évtizede, négy kategóriában. A nívódíj elnyerésére meghirdetett szekciók a magastetők, lapostetők, fémlemezfedések, ácsszerkezetek és energiatudatos épületburok kategória, melyekben rendre számos pályázat érkezik be a szövetség titkárságára.
A pályázat célja a magas minőségben készített tetők népszerűsítése, a szakma elismertségének növelése, építészeti, funkcionális szempontok alapján bírált munkák széles körben való megismertetésén keresztül. Kiemelt szempont, hogy a tervezők mellett a kivitelezők is kapjanak elismerést, nyilvánosságot a munkákon keresztül a tetők minőségi, funkcionális és szakmai szempontból kifogástalan megvalósítása által. Külön fontosnak tartjuk, hogy az elismerés hangsúlyosan jelenjen meg a kivitelezők, mesteremberek számára, hiszen a tervek szakszerű megvalósításában kiemelkedő szerepük van.
A pályázatot minden olyan magyarországi épület anyagaival be lehet adni, amely megépült lakó- , köz-, illetve ipari épület tetőfedését, tetőszigetelését, fedési munkáit mutatja be és az épület 2014/2015 év során készült el. Az energiatudatos épületburok és a zöldtető területén korábban készült munkák is befogadásra kerültek a pályázóktól. A munka új vagy felújítás lehet, épületegyüttesek, vagy nagyobb beruházások esetében műszakilag és funkcionálisan külön bírálható tető-, illetve homlokzati egységek kerülhetnek beadásra.
A pályaművek elbírálása két ütemben történik, első körben a magyar zsűri minden épület megtekintését követően kialakítja az álláspontját és javaslatot tesz a különböző díjak odaítélésére vonatkozóan és kiválasztják azokat a leginkább díjazásra érdemes munkákat, amelyeket a március folyamán a nemzetközi zsűri is megtekint. A véglegesen kialakított eredmény így a magyar és nemzetközi zsűri munkacsoportos üléseit követően alakul ki, melynek eredménye a 2016-os Construma kiállítás idején kerül nyilvánosságra a Hungexpóval közös szakmai rendezvény keretében.
Az értékelés szempontjai az alábbiak
• Az alkalmazott tetőfedési rendszer megválasztása az épület funkciója, szerkezeti kialakítása és a tetőforma figyelembevételével;
• A szigetelés anyaga és a kivitelezés technológiai rendszerének megfelelő megválasztása;
• Az általános rétegrend műszaki megfelelősége, építéstechnológiai, valamint hő- és nedvességtechnikai szempontból;
• A vízelvezető rendszer kialakítása, megfelelősége;
• A csomópontok kialakítása, gondos kivitelezése és épületfizikai szempontokból való megfelelősége;
• A részletképzések műszaki alkalmassága, a különböző részletek megfelelő kialakítása az egész tetőre vonatkozóan;
• A kivitelezés minősége és gondossága a tetőfelületet és a csomópontok kialakítását tekintve;
• A tetőfedés, vagy tetőszigetelés újszerűsége, példaértékű kivitelezése, egészében, részleteiben;
• A hozzáférhetőség, karbantartás és javíthatóság megoldása;
• A tetőszerkezet, tetőzet összképe, esztétikai megjelenése;
• Az ácsszerkezet kivitelezésének minősége, szerkezeti megjelenése, kialakítása;
• Az alkalmazott anyagok, szerkezetek szakszerű használata, a munka szakmai színvonala;
• Az ’Energiatudatos épületburok” kategóriában az előremutató energetikai elvárások tudatos megjelenítése és követése a kivitelezéssel, a példaértékű kivitelezés.

Az idei évben első alkalommal a szövetség segítséget ad az IFD kétévente megrendezésre kerülő pályázatára való jelentkezéshez és a díjazott épületek pályázatának összeállításában a pályázóknak segítséget kínál.

Részletes információk és a pályázati kiírás az ÉMSZ honlapján érhető el.
(www.emsz.hu)

Pályázat beadásának határideje: 2016. január 25. 24:00