Az Európai Bizottság elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot

„Az Európai Bizottság kedden elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot, ami a közbeszerzéseken induló kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit hivatott csökkenteni. Az egységes okmány a közbeszerzési reform része.

A közbeszerzési reform részeként az Európai Bizottság elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot, mely a közbeszerzések vonatkozásában jelentősen csökkenti a vállalkozásokra, elsősorban a kkv-kra háruló adminisztratív terheket.

A tagállamonként jelentős eltéréseket mutató jelenlegi előírások helyébe így egységes európai rendszer lép. Az új irat alkalmazása lehetővé teszi, hogy a közbeszerzésen induló vállalkozások elektronikus nyilatkozatot tegyenek arról, hogy megfelelnek az előírt követelményeknek.

Az eljárás során csupán a nyertes pályázónak kell a teljes dokumentációt benyújtania, mellyel alátámasztja, hogy megfelel az összes feltételnek.

A tagállamoknak és a vállalkozásoknak ingyenesen rendelkezésre bocsátandó, internetes alapú rendszer kifejlesztése már folyamatban van. Az előírások szerint a teljes körű elektronikus kommunikációra 2018. október 18-ig kell átállni, így addig az egységes európai közbeszerzési iratot kézzel is ki lehet tölteni, a beszkennelt példányt pedig elektronikusan lehet beküldeni.

„A szükséges dokumentumok mennyiségének csökkentése révén az egységes európai közbeszerzési irat megkönnyíti majd az üzleti vállalkozások számára a közbeszerzési eljárásokon való részvételt. A közszféra szélesebb kínálatból választhat majd, ami jobb minőséget és költség-haszon arányt fog biztosítani” – mutatott rá Elzbieta Bienkowska, a belső piacért felelős uniós biztos. Aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a tendereljárások mostani egyszerűsítése a 2016. április 18-án hatályba lépő közbeszerzési reform egyik meghatározó eleme.

A közbeszerzési reformra vonatkozó három új irányelv tagállami átültetésére adott határidő idén április 17-én jár le.

A közbeszerzési reform eredményeként az állami vásárlók a Bizottság szerint kedvezőbb feltételek mellett tárgyalhatnak a beszállító cégekkel az igényeiknek és szükségleteiknek legmegfelelőbb áruk és szolgáltatások biztosítása érdekében. Emellett az eljárások lebonyolítására adott minimális határidők is lerövidülnek.

Az egyszerűsítés jegyében kizárólag a tenderen győztes cégnek kell majd benyújtania teljes körű dokumentációt, ami bizonyítja alkalmasságát a szerződés teljesítésére. A közbeszerzési eljáráson való részvételhez a cégeknek elegendő lesz egy nyilatkozatot tenniük arról, hogy megfelelnek a kiírás feltételeinek. Ezáltal nagyságrendekkel csökken a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó papírmunka.

A közbeszerzési csomag része továbbá az elektronikus közbeszerzés kiterjedt használata, illetve a jelenleginél áramvonalasabb szabályok és eljárások alkalmazása a központinál alacsonyabb állami hatósági szinteken.

Becslések szerint az EU tagállamai az éves GDP nagyjából 14 százalékát fordítják áruk, szolgáltatások és munkák vásárlására. A közbeszerzések több mint 250 ezer állami szervet érintenek.”

Forrás