100 lakásos passzívház nemzetközi elismerése

A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán 2016. május 25-én a nemzetközi zsűri ezüst fokozatú díjjal ismerte el a XIII. kerület 2,3 milliárd forintos beruházásában épült 100 lakásos passzívházat.

Mint már beszámoltunk róla, a Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán 2016. május 25-én a nemzetközi zsűri ezüst fokozatú díjjal ismerte el a XIII. kerület 2,3 milliárd forintos beruházásában épült 100 lakásos passzívházat. 2016. május 30-án a Magyar Urbanisztikai Társaság Tudásközpontjában Gönczi László a FIABCI Magyar Tagozatának igazgatója, dr. Tóth József a XIII. kerület polgármestere, és a szintén díjazott IX. kerület polgármestere dr. Bácskai János közösen ismertették a magyar pályaművek nemzetközi elismerésének előzményeit.Az eseményen Gönczi László, a FIABCI Magyar Tagozatának igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, emlékeztetve arra, hogy a világon nagyon sokféle építészeti pályázat és díj létezik, azonban a most elnyert elismerések valamennyi közül a legrangosabbnak számítanak. A díj odaítélésénél kizárólag a tényleges beruházói teljesítmény és a minőség számít, a pályaművek értékelésénél a szakemberek a koncepció megvalósítása mellett a környezettudatosság, a társadalmi hasznosság, a technikai színvonal és a gazdaságosság szempontjaira vannak figyelemmel – minden más aspektust kizárnak a mérlegelés köréből.– Aki ebben a mezőnyben eredményt ér el, az a jók között a legjobb – hangsúlyozta Gönczi László. A FIABCI Magyar Tagozatának elnöke a 100 lakásos passzívházról szólva kiemelte, hogy a beruházás a hazai pályázaton a maga kategóriájában első helyezést ért el. A nemzetközi zsűri a WORLD Silver Winner-díj  indokolásában hangsúlyozta, hogy  apasszívház a környezettudatos építés kiváló példája.

„A passzívház egy olyan komplex tervezői szemlélettel kialakított épület, amelynél már a tervezés során olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek az épület hőveszteségét minimalizálják, az épület hőnyereségét maximalizálják, figyelembe veszik és hasznosítják a belső hőforrások energiáját. Az épület energiafogyasztási szempontból kiemelkedően úttörő beruházás, az első nagyléptékű minősített passzívház Magyarországon és a környező közép-kelet-európai régióban. Az épület rendelkezik a „Darmstadt Passivhaus Institut” általi minősítéssel.”

Gönczi László bevezetőjét követően Ferencváros polgármestere, dr. Bácskai János tájékoztatta a sajtó munkatársait a ferencvárosi tömb rehabilitációval kapcsolatos tudnivalókról, majd dr. Tóth József , kerületünk polgármestere szólt a kerületi ingatlanfejlesztés alapelveiről, eredményeiről és perspektíváiról. Mint elmondta, a kerület vezetése a kilencvenes évek közepétől az integrált városfejlesztés mellett kötelezte el magát. Az önkormányzati lakások kötelező privatizációját követően hat és félezer lakás maradt az önkormányzat tulajdonában.

Az elmúlt években az önkormányzat saját forrásainak felhasználásával 600 bérlakást épített, és a ciklus végéig további három lakóépület megvalósítását tervezi. A lépcsőzetes lakáshoz juttatás bevált alapelvének alkalmazásával egy-egy új lakás átadásával egyidejűleg több család lakásproblémáját sikerül megoldani.

A nemzetközi elismerésben részesített 100 lakásos passzívházról szólva dr. Tóth József hangsúlyozta, hogy a beruházást nemzetközi – osztrák, német, svájci – példák tanulmányozása előzte meg. A Közép-Európában egyedülállónak számító épület tervezője, Nagy Csaba mindent megtett annak érdekében, hogy a beruházás megvalósításánál az elérhető legkorszerűbb eljárások és technológiák érvényesülhessenek. Ennek köszönhető, hogy az épület lakói elégedettek új otthonukkal, ahol az éves fűtési díj tizenötezer forint körül alakul.

-A 100 lakásos passzívházat úttörő beruházásnak tekintettük – mondotta dr. Tóth József polgármester -, és az építés során szerzett tapasztalatokat folyamatosan hasznosítjuk új beruházásainknál, amelyek között a lakásépítés mellett a gyermekintézmények rekonstrukciója is megtalálható.

Forrás

Gratulálunk a MAPASZ közreműködő kollégáinak is.